2017. június 17., szombat

Mia Sheridan: Leo (Ajánló, értékelés)

Mia Sheridan: Leo

Füszöveg:
Mina Grime eddig sikeresen túl van már pár küldetésen, és úgy tűnik, egyre leleményesebben
talál megoldást a mesékhez. De ahogy a lány egyre ügyesebb, a Történet is egyre nehezebb kihívások elé állítja. Mina érzi, hogy sokkal nehezebb és félelmetesebb dolgokkal kell megbirkóznia, mint korábban. Úgy tűnik, Jared mindent megtesz, hogy elnyerje Mina bizalmát, ennek ellenére az őt körüllengő titokzatosság éberségre kényszeríti a lányt.
Legújabb küldetésében a barátai játsszák a főszerepet, de korántsem olyan leosztásban, ahogy azt Mina először gondolta. Közben emberek tűnnek el titokzatos módon, köztük Jared is. És míg Mina próbál szembeszállni a Történettel, elveszíti legerősebb fegyverét, a Gimoire-t. A lány kénytelen teljesen egyedül szembenézni a fenyegetéssel, és úgy tűnik, a mese megoldása csak olyan áron valósulhat meg, ha Mina megbirkózik vele, hogy szerelme, Brody a legjobb barátnője karjaiba fut. Amikor már minden veszni látszik, Mina szerettei veszélybe kerülnek, és a lány már abban is kételkedik, hogy ő túléli-e a próbát. Végső elkeseredésében felteszi a jól ismert kérdést: Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?


Véleményünk:
A történet Leoról és Evieről szól, akik 10 évesen ismerkedtek meg egy nevelőotthonban. Az évek elteltével nagy szerelem alakult ki közöttük. Semmi nem megy zökkenőmentesen, hiszen Leot örökbe fogadták és el kellett költöznie Evietől távol, az ország másik felébe. Igéretet tettek egymásnak, hogy ha betöltik a 18. életévüket újra találkoznak. Négy év telt már el Evie születésnapja óta, de Leo sehol, és azóta egy levelet sem hagyott hátra mióta elválltak egymástól!
Eviet egyszer csak valaki követni kezdi. A srác azt mondja, hogy  Leo küldte, mielőtt még meghalt. Jake és a lány közt, pedig valami kialakul.
Telis tele románccal a könyv, viszont elég komoly témákat is boncolgat. Legjobb barát elvesztése, és a borzasztó gyerekkor. Na meg Leo örökbefogadó édesanyja... de erről nem árulunk el semmit.
Jake és Evie kapcsolatát egyészen forró jelenetek fűszerezik. Különös a kapcsolatunk, Jake nyilvánvalóan dögös és iszonyat gondoskodó pasi, viszont az is kétségtelen, hogy nagyon is eltitkol valamit a lány elől.

Ez a történet igazi érzelmi hullámvasutat generáló szituációkkal van tele! És rettentő módon izgalmas! Az elejétől a végéig faltuk a sorokat!

Ajánljuk mindenkinek!

Collen Hoover: Confess-Vallomás (Ajánló, értékelés)

Collen Hoover: Confess-Vallomás  Fülszöveg: Mi ​mindent érdemes kockára tenni a szerelemért? Auburn Reed huszonegy éves korára már m...